Lázcsillapítás gyermekkorban

Lázas betegség alatt lehetőleg a szülő legyen a gyermekével. Ez a kis betegnek is nagyon fontos, másrészt pedig a szülői megfigyelések jó támpontot adnak a későbbi diagnózishoz is. Ellenőrizze gyakran a gyermek hőmérsékletét, és jegyezze le a mért értékeket. Hőemelkedést nem szükséges csillapítani, kivéve azon gyermekek esetében, akik már átestek lázgörcsön.

A lázgörcs gyermekkora jellemző a testhőmérséklet emelkedésekor fellépő fokozott görcskészség. Általában fél éves kortól öt éves korig fordul elő, a gyermekek 2-5 %-ánál. A roham igen ijesztő: a gyermek hirtelen elveszíti az eszméletét, szeme felakad, oldalra egy pontra fixál. Végtagjai megfeszülnek, rángani kezdenek, néha a gyermek nem is tud lélegezni, ezért arca is elszürkül, ellilul. A rosszullét az esetek többségében önmagától oldódik és elmúlik. Ezen tünetek észlelésekor azonban mindenképp mentőt kell hívni, addig pedig lázat kell csillapítani. Borogatást, fürdőt, vagy gyógyszereket alkalmazhatunk, de eszméletlen gyermek szájába ne tegyünk semmit, mert megfulladhat!

A lázat az orvos megérkezése előtt is kell csillapítani, tehát kell otthon tartanunk gyermekünknek megfelelő lázcsillapítót! A gyakorlatban kétféle csoportba tartozó lázcsillapító gyógyszert használunk, az egyik csoport a paracetamol (ld. később) tartalmú, a másik pedig az aminofenazon, noraminofenazon (csak vényköteles készítmények) tartalmú. Ugyanazon csoportba tartozó készítményt 6 óránként szabad ismételni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy pl. ha reggel 8-kor alkalmazunk paracetamol tartalmú készítményt, akkor ugyanilyent legközelebb délután 2-körül adhatunk. Közben azonban ismét felszökő lázra például 11-kor adhatunk aminofenazon
tartalmú szert, amit délután 5-kor ismételhetünk. Ezzel a módszerrel elérhetjük, hogy 3 óránként tudunk gyógyszert adni a nehezen csillapítható lázra is.

Az alkalmazott készítmény kiszerelése pedig attól függ, mekkora gyermekünk, be tudja-e venni a tablettát vagy kanalas orvosságot. Természetesen hányós gyermeknek szájon át értelmetlen bármit is beadni, míg hasmenés esetén a kúp hatástalan.

A lázcsillapítás sikere legalább fele részben azon múlik, hogy kellő folyadékot itassunk a kis betegünkkel, bármilyen gyógyszer csak így hatásos. A kínált ital ne legyen szénsavas, leginkább a tea javasolható, vagy rostos gyümölcslevek, ne legyen se túl meleg, se túl hideg. A beteg gyermek esetleges étvágytalansága miatt ne aggódjunk, könnyen emészthető, diétás étel javasolható, és csak annyi amennyit a beteg kíván.

Nehezen csillapítható láz esetén a fizikális lázcsillapítás módszerei igen hasznosak, melyek a hőelvonás elvén alapulnak. Hűtőborogatáskor (priznic) egy langyos-vizes lepedőbe kell a nyaktól lefelé a teljes testet becsavarni, efölé pedig egy száraz réteget tegyünk. Negyedóránként, vagy a lepedő átmelegedésekor a réteget cserélni kell. A csak csukló és homlok borogatása haszontalan!

A legjobban bevált módszer a hűtőfürdő. A beteget kellemesen meleg vízbe ültetjük, majd fokozatosan hideg víz hozzáadásával hűtjük a fürdővizet, amíg a testhőmérsékleténél hűvösebb, langyos nem lesz, kb. 29-30 fokos. A fizikális lázcsillapítás alatt ne nyissunk ablakot! Mindkét eljárást addig kell alkalmazni, amíg a láz 38 fok alá nem csökken! A lázas beteg ne bújjon meleg takaró alá, elég egy vékony pizsama, takaró, így nem akadályozzuk a bőrön keresztül történő hőleadást sem.

Ne adjunk antibiotikumot orvosi utasítás nélkül, hiszen az antibiotikum nem lázcsillapító, nem kellő okkal-, adagban illetve ideig alkalmazva csak ártunk vele! A gyógyszeres és fizikális lázcsillapítás módszereit kombinálva a legtöbb makacs lázat is csillapítani tudjuk.
Csillapíthatatlan magas láz esetén, illetve ha gyermekünk igen bágyadt, elesett, sokat hányt, erős hasmenése van, esetleg idegrendszeri tünetei vannak, vegyük igénybe az ügyeleti ellátást, egyéb esetben érdemes kivárni a másnapot, és a gyermeket ismerő házi gyermekorvost felkeresni. A lázat azonban addig is feltétlenül csillapítsuk! Beteg gyermekünk több babusgatást, törődést érdemel, így is segítsünk neki a betegséget átvészelni!

Forrás:
Dr. Szabó Alexandra, dr. Buzási János, dr. Valló Ágnes.